„A compostellai Szent Apostoli és Érseki Egyház káptalanja, aki őrzője a Szent Jakab apostol oltár pecsétjének, ahogy a világ minden tájáról akár áhítatosságból, akár fogadalom okán érkező minden hívő és zarándok számára, akik Szent Jakabnak, a mi apostolunknak és Spanyolország védőszentjének és védelmezőjének a küszöbéhez járulnak, a látogatásáról hiteles tanúsítványt állít ki, mindazokkal, akik meg kívánják ezt tekinteni, tudatja, hogy miután az utolsó száz kilométert gyalog vagy lovagolva, avagy az utolsó kétszáz kilométert kerékpáron megtette, eme legszentebb templomot kegyessége okán alázatosan felkereste. Hittel mindezekben a fent nevezett szent egyház pecsétjével megerősített eme írás neki kiadatik. Compostella, az Úr 2013. évében, június havának 29. napján.”
Egyszerre volt felemelő és fáradt, várakozó és türelmetlen, hazatérő és hitetlenkedő a megérkezésem Galícia fővárosába, Santiago de Compostela-ba. 800 kilométer volt a lábamban, elindulva Saint-Jean Pied-de-Portból, egy hónap a Caminon. Kifejezetten ronda elővároson, ipari negyeden kellett átvergődnöm az utolsó szakaszon, hogy meglássam az UNESCO világörökségként számon tartott belvárosban álló katedrálist, a zarándokút végállomását, és átvegyem a zarándokirodán a fenti szövegű compostelát, a Camino Frances megtételét igazoló oklevelet. A Tejút alatt haladva átkeltem a Pireneusokon, csúszkáltam bazaltsziklákon, aludtam több száz-magammal a zarándokszállásokon, jártam Hemingway kocsmájában, megtámasztottam a hátam évezredes köveken, órákig bolyongtam aranyban fürdő székesegyházakban, nyeltem a mezeta porát, a szájpadlásommal nyomtam szét a serrano és iberico sonka-szeleteket, hogy a sós, fűszeres íz minél jobban átjárjon. Kerülgettem tehénlepényt, rácsodálkoztam gombóc-birkákra, beszippantottam mezők, erdők illatát. Ki gondolta volna, hogy a pipacs energikus, édes és bódító, összemosódik benne képzelet és valóság, játékos flört és komolyság? Fáról szedtem a cseresznyét, amit úgy tömtem magamba, mintha sosem ettem volna. Megtapasztaltam a hit, elvárás, elfogadás egységét. Beszélgettem, pöröltem, egyezkedtem magammal, figyeltem az érzéseimet, távolodtam az okos eszemtől, közelítve ahhoz, amit úgy nevezünk: érték, mérték, rend, norma. Elemeztem az életem, adtam magamnak hideget, meleget. Vizsgáltam a tetteimet, kukacoskodtam a döntéseimmel, nyammogtam a történéseim miértjein. Volt, amiért megveregettem a vállam, volt, amiért megbocsátottam. Inkább voltam önmagam, mint bármikor máskor. Tudtam, innen kezdve enyém az önirányítás képessége, kezelni tudom érzelmeimet, hangulatingadozásaimat, úrrá tudok lenni indulaton, stresszen, másképpen élem az anyasággal kéz a kézben járó féltéseimet, félelmeimet, ismerem vágyaimat, a beteljesülésükhöz vezető utat. Beszéltem és beszélgettem, hallgattam és meghallgattam. Idegen országban jártam, mégis otthon voltam.
Santiago de Compostela Buenos Aires testvérvárosa. Az argentin fővárosban 28 napig a tangóról szólnak a napjaim. Otthon leszek.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: