66

Az év utolsó óráiban azon töprengek, mi könnyes, szépet, összegzőt írhatnék az elköszönő 2016-ról. Sok minden történt, több jó, mint rossz (bár a rosszak súrolták olykor a tragédia határát is), de ezúttal nem tudom kordában tartani a gondolataimat, és e téma köré terelni. A képemen ott van egy boldog vigyor, ami már 2017-nek szól, abban is egy 66 nap múlva valósággá váló útnak. Másfél éve szerveződik ez a történet, ez a 28 nap Buenos Airesben. Annyian, de annyian örülnek velünk együtt, hogy – valami képtelenség ezt leírni, még ha így is van – már ezért megéri elrepülni 12 ezer kilométert a tangó hazájába… Pedig az egész nonszensz, ha szorosan vesszük, hiszen manapság hamarabb lehet Európában, Budapesten a legnevesebb argentin tangó tanárokkal találkozni, tanulni tőlük, mint a hazájukban, ahova készülünk.
Igazán boldoggá tesz, hogy az örömünkben, örömömben családtagjaink, tangó tanáraink, barátaink, ismerőseink is ott vannak. Mindenki beleteszi a segítségét. Van, aki azért pöröl velem óráról órára, hogy jobb legyen a táncom, szintet lépjek. Van, aki saját Buenos Aires-i élményeit, tapasztalatait osztja meg, hogy szinte már elevenként élnek bennem az utcák, a milonga helyek. Van, aki programokat ajánl, ha már az óceán túloldalán leszek, mi az, amit semmiképpen ne hagyjak ki. Ami felhalmozódott bennem mások jóvoltából az útról, az már nem 28, de akár 280 napra is elég lenne.
És ez így nagyon jól is van. Mert szeretet van ezekben a segítésekben, önzetlenség, odafigyelés. Érdekes megtapasztalni, hogy a tangós közösség azon része, akik tudják, hova is készül maroknyi csapatunk, milyen őszinte örömmel segít bennünket. Nyoma nincs irigységnek, visszahúzó megjegyzéseknek. Ölelések érkeznek, jó kívánságok, biztatás, hogy élvezzünk majd minden percet. Mintha a mi utunk belopta volna magát szívükbe, nemcsak mi gazdagodunk általa, nekik is hozzuk az élményeket. Értelmet nyernek Popper Péter szavai: „a hosszú és jó életet nem évekkel, hanem élményekkel és megismeréssel mérik”. Rárímelnék Mark Twain-nel: „Az életet igazán csak akkor élvezhetjük, ha van, akivel ezt az élvezetet megoszthatjuk”.
Ez nekem 2016. legnagyobb tanulsága, ezt viszem magammal 2017-be.