A tangó illata

Imádom mostanában a budapesti éjszakákat. Tangóóráról, milongáról haza felé tartva, szegfűszeg és fahéj illata lengi be az utcákat. Sokszor azon kapom magam, hogy mit sem törődve pirosra fagyott orrommal, szipákolok bele a levegőbe. Eltérülnek a lépteim, amíg meg nem találom a forrást, az utcán kondérban gőzölgő forralt bort. Akik ismernek, tudják, hogy az illat számomra az igazi vonzerő, kevésbé a narancskarikákkal tarkított mélyvörös nedű. Imádom, ahogy átveszi a kabátom, a sálam az egyszerre édeskés és citrusos özönt.
Alig várom, hogy beleszagoljak a Buenos Aires-i nyár végi éjszakákba, nappalokba, ezzel lelkem élménytárába bekerülhessenek az ottani illatok. Gyártom a prekoncepciókat izzadt ingekről, átnedvesedett hátakról, tenyerekről, sikamlós, sötétre koptatott padlókról, füst és alkohol-párával antikolt falakról, férfi és női kölnik átható szagáról, amelyek együtt alkotják a milongák, a tangóestek illatát. Egy másik kompozíciót azok a helyek szülnek majd meg, ahol az Orquestra Típica Victor vagy Carabelli játszott, Canaronak tapsoltak a tangó korai aranykorában, Di Sarli volt a líra, De Angelis és Pugliese a dráma. Milyen illata lesz vajon egy barridának, amikor egymáshoz érnek a lábfejek, a súlytalan engedelmesen hagyja, hogy elsöpörjék? Mennyire ér el majd hozzám a szalon tangó illata, amikor a tánc kétharmada jószerivel séta, kiszámítható, pontos, puha, elegáns mozdulatokkal, hol szoros ölelésben, hol teret engedő tartásban? A tangó zenekarok hangszerei – a vonósok fája, a zongora húrjai, a bandoneon gyöngyház fedésű gombjai – vajon milyen illatokat csalnak elő? És a XXI. századi argentin fővárosban mást érzékel majd az orrom a collectivon (buszon) kapaszkodva, mást a Teatro Colon nézőterén, a La Biela kávéházi sarokasztalánál vagy az Obelisco lábánál? Hány illatot fogok szeretni, hányat inkább elfelejteni?
Nem állítom, hogy tudom, itthon milyen a tangó illata. Amikor az önbizalmam a padlón hever, sós-könnyes-szagú, amikor örömtől szárnyalós, édes-bódító-moschus. De érdekes módon nem kapcsolódik hozzá undormányos, kellemetlen érzet, sem emléktelen közömbösség. És ez az, ami annyira vonz a Buenos Aires-i illatok felé.